2016. augusztus 21., vasárnap

A Xenon izzó

Autóba épített fénykard. Jelentősége legalább akkora, mint a halogénizzóé volt annak idején. Működési elve az utcai ívfénylámpákéval egyezik. A hagyományos izzókkal ellentétben nem izzószál, hanem a gáztérben két elektróda között létrejövő elektromos ív ad fényt.

Szerkezetét le kellett kicsinyíteni, és jó néhány technológiai problémát meg kellett oldani. Ha az izzóba nem pontosan adagolják a fém mennyiségét, minden lámpa eltérő színárnyalattal világít. A begyújtás sem tarthat annyi ideig, mint az utcai ívfénylámpánál, és a fényerő túl lassú felerősödése sem engedhető meg.
Egy 35 wattos xenon izzó körülbelül kétszer annyi fényt bocsát ki, mint egy 55 wattos halogén.Közvetlenül összehasonlítva a halogén fénye sárgának látszik az ívfény mellett. A halogénlámpa által felvett energia kilencven százaléka hasznavehetetlen hővé és infravörös sugárzássá alakul át, az ívfénylámpa csak az energia 75 százalékát alakítja hővé és UV-sugárzássá.
Előnye a nagy fényteljesítmény, a szinte nappali világosságot teremető fény, és az, hogy oldalra is jobban megvilágítja az utat. Hátránya a rendkívül éles világos-sötét határ, ezért kizárólag dinamikus fényszórómagasság-állítóval kombinálva használható.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése